Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi nyuszi, akit úgy hívtak, hogy Kisfüles.
Kisfüles nagyon szerette az anyukáját. Anya mindig meleg öleléssel várta, finom répalét készített neki, és esténként puha hangon mesélt, míg el nem aludt.
Egy szép tavaszi reggelen Kisfüles korán felébredt. Kinézett a nyusziodú ajtaján, és látta, hogy minden tele van virágokkal. A nap vidáman sütött, a madarak csicseregtek.
– Ma valami különlegeset szeretnék adni anyának! – gondolta.
Elindult az erdőbe, hogy ajándékot keressen.
Nem sokkal később egy napsütötte kis rétre ért. A fű között ott ragyogott egy sárga virág.
– Ez a vidámság virága! – mondta. – Olyan, mint amikor anya nevet.
Kisfüles óvatosan leszedte, majd továbbindult. Ahogy beljebb ment az erdőbe, egy hűvös, árnyékos helyre ért. Ott ringatózott a szélben egy kék virág.
– Ez olyan nyugodt és kedves, mint anya – suttogta.
Ezt is magához vette, és tovább ugrándozott. Nem sokkal később egy kis domb tetejére ért, ahol a nap újra melegen sütött. A zöld fűben ott világított egy piros virág.
– Ez a szeretet virága – mosolygott. – Pont olyan, amilyen nagyon szeret engem anya.
Kisfüles összegyűjtötte a három virágot, és boldogan hazaszaladt.
Amikor belépett, az anyukája mosolyogva nézett rá.
– Hol jártál, kicsim? – kérdezte.
Kisfüles odaszaladt hozzá, átadta a három virágot, majd szorosan megölelte.
– Boldog anyák napját, anya! Ezeket neked szedtem… és nagyon szeretlek!
Az anyukája megsimogatta a fejét, és magához ölelte.
– A virágok gyönyörűek – mondta halkan –, de a legszebb ajándék az, hogy így szeretjük egymást.
Aznap Kisfüles és az anyukája sokat nevettek, játszottak, és együtt nézték a virágzó rétet.
Mert a legnagyobb ajándék mindig a szeretet, amit adunk egymásnak.❤️