Sári már harmadik napja otthon volt, mert egy kicsit megfázott. Nem volt lázas, de köhögött, és az anyukája szerint jobb, ha még egy kicsit nem megy iskolába.
Délelőtt már megcsinálta az írásleckét, rajzolt, mesét nézett, megfésülte a babáját, de aztán csak üldögélt, és nézett ki az ablakon.
Az utca túloldalán volt az a fodrászüzlet, ahová régen Anya járt.
– Anya…, fodrász akarok lenni! – mondta Sári. Olyan igazi, mint Julcsi néni a sarkon. Tudod, akinek mindig szépen be van fonva a haja.
– Tényleg? – kérdezte mosolyogva Anya. – És mi tetszik benne?
– Az, hogy sokat beszélget a vendégekkel, mindenféle csatot tesz a hajukba és mindig fúj valamit rájuk, aminek jó illata van.
Anya elgondolkodott, majd így szólt:
– Mi lenne, ha csinálnánk egy igazi fodrászszalont itthon?
– De hogyan?
– Gondoljuk át, mi mindenre van szükségünk. Ha pedig valami hiányzik, azt elkészítjük mi magunk. Mit szólsz hozzá?
Sári szeme felcsillant.
– Igen! Készítsünk fodrászkellékeket!
A nappali sarkában tükröt tettek egy kis asztalra.
Kettévágtak egy lepedőt, abból lett Sári fodrászköpenye. Anya hátul megcsomózta, így pont olyan volt, mint az igazi.
Sári három kis flakont készített kartonpapírból, amiket színes filccel kidekorált. Az egyikre azt írta: „Rózsa illatú hajápoló”, a másikra: „Vaníliás sampon”, a harmadikra pedig: „Barackos balzsam”. Mind saját találmány.
Egy régi játékmikrofont neveztek ki hajszárítónak. Ha bekapcsolták, pont olyan zúgó hangot adott, mint az igazi.
A hajcsatokat, a hajgumikat és a fésűt egy kis kosárba tették. A nappali párnáiból várótermet alakítottak ki. Egy kis táblára felírták:
„SÁRI SZALONJA”
Sári a karosszék mögött állt, fején egy fejpánttal, vállán a lepedő-köténnyel.
– Üdvözlöm a Sári Szalonban! Milyen frizurát szeretne? – kérdezte Anyától.
– Hmmm... Valami frisset és vidámat! Olyat, amitől fiatalabbnak érzem magam! – mondta nevetve Anya.
Sári komolyan bólintott, és a fésű után nyúlt.
– Akkor javaslom a „Tavaszi madárfészek” frizurát. Ilyet csak mi készítünk!
– Remekül hangzik! Van hozzá rózsaillatú hajápoló is?
– Természetesen! Igazán különleges készítmény – felelte Sári, és óvatosan bespriccelte Anya haját a rózsa illatú hajápolóval.
– Jaj, ez tényleg jó illatú! Ez igazi rózsa?
– Nem, az csak matrica – suttogta a kislány, és mindketten felnevettek.
Ezután megfésülte Anya haját, madaras csatokat tett bele, befont egy kis tincset, majd felkiáltott:
– Kész! Most már belenézhet a tükörbe.
– Hát ez csodálatos! Még sose volt ilyen... madaras a hajam!
– Ha tetszik, holnap is eljöhet hozzánk!
Később Berci, a macska is kapott egy csatot a két füle közé, és Apa is beült a fodrászatba, miután hazaért a munkából.
Apa viccesen így szólt:
– Jó estét, hallottam, hogy itt új fodrászszalon nyílt. Rocksztár frizurát is készítenek?
A kislány nevetve bólogatott.
– Igen! „Vihar a hajban” frizurának hívjuk.
Este fürdés után, amikor Anya betakarta Sárit, a kislány álmosan azt suttogta:
– Anya… holnap csináljunk fodrászos plakátot is, meg árlistát. Mert ez egy igazi szalon.
– Rendben. És milyen frizurát választhatok majd?
– Titok. De lesz benne flitter! – kuncogott Sári.
Itt a vége, fuss el véle!