Egy esős délután Emma unatkozva ült az asztalnál. A varázsgomb, amit már egyszer majdnem elveszített, ott pihent mellette. Most furcsán csillogott, mintha valamit mondani akarna neki.
Emma óvatosan megérintette. Abban a pillanatban elcsendesedett a szoba, a levegő megremegett. Emma egy különös tisztáson találta magát.
A kezében ott volt a gomb, melynek közepén egy apró nyíl jelent meg.
– Hát jó, vezess! – mondta Emma, és elindult arra, amerre a nyíl mutatott.
A fák alatt egy szomorú nyuszi kuporgott.
– Mi a baj? – kérdezte Emma halkan.
– Elvesztettem a répás alvókámat, nélküle nem tudok elaludni – szipogta.
– Hol láttad utoljára?
– Itt játszottam a fák tövében. Nem találom, pedig már mindenhol kerestem.
Emma körbesétált, és észrevette, hogy a pockok egy sárga labdával játszanak. Azonnal felismerte, hogy az a nyuszi plüss répája. Elkérte tőlük és visszasietett vele a nyuszihoz.
– Köszönöm! – kiáltotta boldogan a nyuszi, és magához ölelte kedvenc játékát.
A varázsgomb újra finoman felvillant: egy újabb nyíl jelent meg rajta.
Emma elindult a nyíl irányába.
Rigó panaszkodott egy terebélyes tölgyfa ágán.
– A vihar letépte a fészkem tetejét! Most beesik az eső, csupa víz minden tojásom!
– Várj, segítek neked! – mondta Emma.
Keresett néhány széles falevelet meg hosszú fűszálat. Egy kis tetőt készített belőlük a fészek fölé.
– Ez jobb, mint az eredeti! – csipogta boldogan a rigó. – Köszönöm!
– Szívesen – válaszolta Emma és elégedetten továbbsétált.
A varázsgomb újra felvillant.
A következő domb mögött egy kis borz ült morcosan. A hasát fogta.
– Éhes vagyok…, de nincs mit ennem. Elrejtettem az uzsonnámat, és most nem találom.
– Hogyhogy nem találod? Mégis, merre rejtetted el? – kérdezte Emma.
– Egy nagy kőre emlékszem. A kövön repedés volt, pont olyan formájú, mint egy gomba.
Emma három követ is talált, de csak az egyiknek volt gomba alakú repedése. Mellette kis ásásnyomok is látszottak.
Emma segített a borznak kikotorni a földet. Hamarosan előkerült egy kis odú: benne szeder, bogyók és vadkörte.
– Megvan! – örvendezett a borz. – Köszönöm!
A varázsgomb most meleg fényt árasztott. Emma tudta, hogy eljött a hazatérés ideje.
Egy szempillantás múlva újra a szobájában ült. Az eső még csepergett odakint. A gomb most nyugodtan pihent a tenyerében, picit pislákolt, majd Emmával együtt elaludt.
Itt a vége, fuss el véle!