Egyszer volt, hol nem volt, a Füstös Hegyeken és a Gőzölgő Mocsáron is túl, volt egy birodalom, amit csak úgy hívtak: Sárkányország. Ott minden lakó sárkány volt – kicsi, nagy, zöld, lila, tüskés hátú vagy pikkelyes orrú.
Nem messze onnan, egy kanyargós hegyoldalban lapult egy pici városka: Füstifalva. Itt élt Pörc, a kis zöld sárkány, aki mindig is szeretett volna olyan igazinak és veszedelmesnek látszani, mint a nagyok.
Sárkányországban minden évben, amikor a harmadik telihold felkúszott az égre, megrendezték a Nagy Tűzokádó Versenyt. Ez volt a legnagyobb esemény az egész birodalomban. Aki megnyerte, az lett egy teljes évig a Lángmester. Ő gyújtotta meg az esti tábortüzeket, segített a kovácsoknak a vasolvasztásban. Ő felelt azért is, hogy a Sárkánykirály barlangja mindig jó meleg legyen, nehogy az uralkodó megfázzon.
Pörc szíve mindig megdobbant, ha erről hallott. Szeretett volna nagy sárkány lenni. Szerette volna, ha odafigyelnek rá. Ezért egy napon elhatározta: idén ő is indul a versenyen.
Amikor ezt a nagy sárkányok meghallották Sárkányvárosban, csak nevettek.
– Ugyan már, Pörc! Te alig tudsz szikrát köpni! – csúfolták a nagyobbak.
De Pörc nem adta fel. Minden nap gyakorolt. Csípős paprikát rágott, beleszippantott a vulkánfüstbe, sőt egyszer megevett egy mustáros követ is (de azt már megbánta).
Elérkezett a nagy nap. A versenyen sorban álltak a sárkányok. Mindegyik előtt egy-egy vastömb hevert, amit meg kellett olvasztani. Nem az számított, ki fúj nagyobb vagy szebb tüzet, csak az, kinek a lángja elég forró ahhoz, hogy a vas elolvadjon.
Ott volt Tűzvész, akinek a lángja olyan hatalmas volt, hogy megolvadt alatta a kő, de a vasdarab csak megfeketedett. Ott volt Hamu, aki három irányba is tudott egyszerre fújni, mégis csak füstölgött előtte a vastömb.
Végül Pörc következett. Mindenki csendben figyelt.
Mély levegőt vett, becsukta a szemét és fújt.
Nem volt nagy a láng, de vakítóan fehér. A vastömb halk sercegéssel olvadni kezdett. Pillanatokon belül sűrű, fénylő tócsa lett belőle.
A közönség elnémult. A királyi bíró, egy ősz, hosszú bajszú sárkány felállt és így szólt:
– Soha nem láttunk még ilyen különleges tüzet! Nemcsak különleges, de forróbb mindegyiknél. Ilyen láng kell egy Lángmesternek!
Így hát Pörc lett az új Lángmester. Bár még mindig kicsi volt, vakítóan fehér lángja melegséget és örömöt hozott egész Sárkányhonba. Különösen a király barlangjába, aki onnantól fogva soha többé nem fázott meg.
Füstifalva pedig már nem volt ugyanaz, mint régen, hiszen ott élt Pörc, a legkisebb Lángmester.
Itt a vége, fuss el véle!
