Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó, akit Jancsinak hívtak. Szorgalmas ember hírében állt, de valahogy sosem volt szerencséje. Egy nap az erdőben egy hatalmas, öreg tölgyet készült kivágni, amikor hirtelen csilingelő hangot hallott:
– Hé, kérlek ne vágd ki! Ez az otthonom!
Jancsi meglepetten lépett hátra. Egy apró, fénylő szárnyú tündért látott maga előtt, aki a tölgyfa odvában lakott.
– Ha megkíméled az otthonomat, hálából teljesítem három kívánságod – mondta mosolyogva a tündér.
Jancsi arra gondolt, hogy most talán mégis szerencséje lesz.
– Három kívánság? Jól van, ha nem szeretnéd, nem vágom ki az otthonodat – válaszolta a favágó.
Hazament, leült a tűz mellé, hogy átgondolja, mire lenne a legnagyobb szüksége. Ahogy ott ült, megkordult a gyomra, mert reggel óta még nem evett semmit.
– Bárcsak kaphatnék egy finom sült csülköt! – sóhajtott fel.
A következő pillanatban egy gőzölgő csülök jelent meg előtte az asztalon. Először megörült, aztán a fejéhez kapott.
– Jaj, de buta vagyok! Egy kívánságot elpazaroltam erre a vacsorára.
Ekkor bejött a macskája, Mirci, aki megérezte a finom illatot. Az asztalra ugrott, és gondolkodás nélkül beleharapott a csülökbe.
Jancsi mérgesen rákiáltott:
– Hé, te kis mihaszna! Bárcsak elvinne a szomszéd kutyája!
Mirci eltűnt az asztalról. Jancsi pedig látta az ablakból, ahogy a szomszéd hatalmas kutyája, Morzsi átfut az udvaron Mircivel a szájában.
– Jaj, mit tettem! – kiáltott fel.
Mirci volt a legjobb barátja, még, ha néha bele is evett a vacsorájába, vagy fel is ébresztette őt az éjszaka közepén.
– Bárcsak visszajönne Mirci! – motyogta magában.
Hopp, a következő pillanatban a macska ott termett mellette. Jancsi felkapta és magához ölelte.